Gps koordináták: |
Dubrovnik az Adria áttetsző vizéből emelkedik ki, amely a háború 1991-es kitöréséig a legkedveltebb idegenforgalmi célpont volt Dalmáciában, hiszen a város bővelkedik műemlékekben, csodálatos falairól és szívélyes légköréről híres. A várost 1991 őszétől 1992 májusáig könyörtelenül és keményen bombázták a jugoszláv csapatok. Ennek következtében több mint 2000 bomba és irányított lövedék pusztította a várost, tönkretéve a dalmát kultúra legjelentősebb emlékeinek zömét. A házak felét és az összes műemléket bombatalálat érte. A háború a város gazdaságát is érzékenyen érintette, kiemelten az idegenforgalmat, hiszen négy éven át katasztrofálisan visszaesett az ágazat. Csak az 1995-ös Erduti Egyezmény után kezdett visszatérni az élet a normál kerékvágásba. Az UNESCO és az Európai Unió különleges bizottságot hozott létre a város rekonstruálására, és a károk nagy részét rendkívül rövid idő alatt helyreállították. Mára már visszanyerte régi pompáját és az idegenforgalom is újra virágzik.
Feltehetően a római Epidarumból (a mai Cavtat) érkező menekültek alapították a 7. században, később Bizánc, majd Velence (1205-1358) uralta és egy rövid időre a magyar korona fennhatósága alá került. Függetlenségét 1382-ben nyerte el, akkor alakult meg a Raguzai Köztársaság. A 15. és 16. században flottája 500-nál is több hajót számlált. A művészetek virágoztak, de jólétét Amerika felfedezése is befolyásolta, hiszen ezzel új kereskedelmi útvonalak alakultak ki. A régi városközpont nagy része az 1667-es földrengés során elpusztult, jelenlegi formáját a földrengést követő újjáépítés eredményeként nyerte el.
A város jelképe a városfal (Gradske Zidine), ahonnét az őrhelyekről fantasztikus kilátás nyílik. A falat a 10. században emelték, majd a 13. században átépítették. Ezt követően többször is megerősítették. A megerősítésben a legjelentősebb építészek vettek részt, mint például Michelozzo Michelozzi, Juraj Dalmatinac és Antonio Ferramolino. Az erődfal és a sánc összesen 1940 méter hosszú, magassága helyenként eléri a 25 métert. A szárazföld felőli részen 6 méter széles, és itt még egy külső fal is megerősíti, amint 10 félköríves bástya áll. A többi torony és a Szent János-erőd a kikötőre néz. A véderőművet a várostól keletre és nyugatra álló két erőd: a külső védműnek szánt, háromkazamatás Revelin és a Lovrjenac tesz teljessé. Ez utóbbi egy 46 méter magas sziklaszirtre épült.
A Pilei kapu (Gradska Vrata Pile) a régi, megerősített városközpont főbejárata. A kapuhoz vezető kőhíd 1537-ben készült, és az alatta elterülő várárok helyén ma park áll. A kapu többszintes véderőmű. Az eredeti boltív fölötti bemélyedésben Szent Balázs, Dubrovnik védőszentjének szobra áll, melyet Ivan Mešterović készített. A belső és külső fal közötti erődfalon álló gótikus ajtó 1460-ban készült.
A Minčeta-torony (Tvrdava Minčeta) a falakon álló erődítmények legsűrűbben látogatott része. Michelozzi tervezte 1461-ben és Juraj Dalmatincac fejezte be három évvel később. A félköríves tornyot egy lőréses második toronykoronázza meg.
A Pločei kapu (Vrata od Ploča)a dominikánus kolostor mellett áll, és a kikötőbe vezet. Raguza a Földköz-tenger minden kikötőjével kapcsolatban állt, az áruk folyamatosan érkeztek és indultak. A kapu előtt a sokszögű Asimov-torony áll. A kapu az 1300-as években épült, és egy kőhíd vezet hozzá. Az egész épületet kettős védelmi rendszer jellemzi. A kaput és a Revelin erődöt (Tvdava Revelin) várárok választja el egymástól. A védelmi rendszernek ez volt az utoljára felépített eleme. Alaprajza ötszögletű, szilárd falai három nagy termet és egy teraszt fognak közre. Nehéz időkben, az erőd szilárdsága miatt ide hordták a város műkincseit. Kazamatáiban nyaranta 1200 fős koncertterem működik.
A Szent János-erőd (Tvrda Sv. Ivana) az egyik végpontja annak a láncnak, amely a kikötőt védte. A lánc ettől az erődtől az előtte lévő szigeten át, a Szt. Luke-bástyáig (Kula Sv. Luke) húzták ki a falvak mentén. Az Szt. János erőd felső részében a Tengerészeti Múzeum (Pomorski Muzej) kapott helyet, ahol Dubrovnik tengerjáró lakóinak történetét mutatják be a látogatóknak hajómodellek, vitorlák, nyomatok, naplók és portrék segítségével. Az alsóbb szinten lévő Aquarium (Akvarij) a Földközi-tenger medencéjének tengeri élővilágát mutatja be. A legtetején álló kör alakú Bokar-torony (Tvrdava Bokar) volt Európa első kazamatás erődje.
A Nagy Onofrio-szökőkút (Velika Onofrijeva Fontana) a város egyik legismertebb műemléke, közvetlenül a Pilei kapu mögött nyíló téren található. 1438-1444 között építette egy nápolyi építész, Onofrio della Cava. Ő volt egyébként a városi vízellátás megtervezésének felelőse is. Úgy határozott, hogy e célból a Dubrovačka folyóból veszi a vizet. A csodálatos tizenhatszögű kút valaha kétszintes volt, de a felső szintje elpusztult az 1667-es földrengés során.
A Ferences kolostor építését 1317-ben kezdték meg, de csak a következő évszázadban sikerült befejezni. Az 1667-es földrengést követően szinte teljesen újjá kellett építeni, de a velencei gótikus stílusú déli kapu (1499) és a felette lévő lunettában (félköríves ablak) lévő Piétával és egy 15. századi maradvány szószék épségben megúszták a pusztulást. A kerengőnek szintén nem esett baja. A román és gótikus stíluselemeket ötvöző kerengő közepén egy 15. században készült kút áll. A kerengő egyik oldalán egy 1317 óta használatban lévő gyógyszertár áll (Stara Ljekarna), ahol lepárlókészülékek, mozsarak, mérőeszközök és csodálatosan díszített tárolóedényeket tekinthetünk meg a régi polcokon. A kolostor egyik termében egy Ferences Múzeum látogatható, ahol vallásos témájú műalkotások és a rend birtokában lévő tárgyak vannak kiállítva. A gyógyszerészeti laboratórium eszközeit is itt tárolják, valamint a kolostor értékes könyvtára is itt kapott helyet.
A Stradùn (Placa) a két város között, kelet nyugati irányban szeli át a város központját. A széles utcát a 12. században alakították ki, amikor kiszárították és feltöltötték azt a mocsaras csatornát, amely Ragúzát elválasztotta a szárazföldtől. A Stradùnt 1468-ban kövezték le, majd az 1667-es földrengést követően kőházakat emeltek az utca két oldalán. Ma forgalmas bárok és kávéházak szegélyezik, a helyiek és az idelátogatók körében egyaránt kedvelt találkahely.
A Loggia tér a város politikai és gazdasági életének központja. A Stradùn keleti végén áll a tér, impozáns épületekkel. A téren található Orlando-oszlop környéke kedvelt találkozóhely. Az oszlopok 1418-ban Antonio Ragusino szobrász készítette, és ez lett a város függetlenségének jelképe. A tér keleti felén áll az óratorony, amely az 1922-es restaurálása után kapta vissza a 15. századi külsejét. A közéleti harangtoronyban négy harang lakik. Az 1480-ban épült harangtorony hívta össze a város polgárait, ha bármiféle veszély közeledett. Az óratorony mellett ál az 1706-ban, a földrengést követően újjáépített Városi Őrség épülete. Nagy barokk bejárata a városkapuhoz hasonlít. Az 1438-ban készült Kis Onofrino-kút (Mala Onofrijeva Cesma) az őrség épülete mellett ontja a vizet. A delfinekkel, vízköpőfejekkel és mosó gyermekalakjaival díszített kutat Pietro Martino da Milano készítette.
A Szt. Balázs templomot a 16. században alapították, majd egy földrengést követően a 18. században barokk stílusban építették újjá. Számos barokk műtárgy található benne. A főoltáron a védőszent, a mártírhalált halt ragúzai püspök Szt. Balázs szobra áll, amely a 15. században készült. A püspök a középkori város modelljét tartja a kezében.
A Sponza-palotát a 14. században építették, ma az Állami Levéltár működik benne. Szemöldökfáján olvasható: ’A súlyok meghamisítása és a csalás tilos. Az áruk mérése közben Isten engem is megmérettet.” Az 1516-1522 között épült épület földszintjén elegánsan faragott loggia, első emeletén gyönyörű, velencei gótikus hármas osztású ablak látható. A 14. században ebben az épületben működött a pénzverde.
A gótikus stílusú Rektori palota a Raguzai Köztársaság politikai és adminisztratív központja volt évszázadokig, a város elöljárójának és vezetőségének hivatalként működött. Itt székelt a Felső Tanács, itt kapott helyet a köztársaság élén álló rektor lakosztálya, de diplomáciai gyűlésekre és hivatalos audienciákra is használták termeit. Fegyverraktára és börtöne is volt a palotának. Az épületet 1441-re fejezték be, és 1465-ben került hozzá az oszlopsort Michelozzo Michelozzi, ő faragta az oszlopfőket is. A gótikus elemeket Juraj Dalmatinac készítette. A Dubrovniki fesztivál ideje alatt a palota hangulatos belső udvarában koncerteket adnak. Az épület termeiben jelenleg a Dubrovniki Helytörténeti Múzeum kapott helyet, amely a város történetét bútorokon, velencei és dalmát művészek festményein, súlyokon és mértékeken – ezek egyike, a híres „dubrovniki rőf” – és 1305 és 1803 között vert érméken keresztül mutatja be. Számtalan kormányzói és nemesi ruha is kiállításra került. Igen érdekesek a Raguzában született vagy élt neves személyek portréi. Élettörténetüket címereik és emlékérmeik mesélik el. A szomszédban áll a Városháza reneszánsz épülete, amelyben a Gradska Karavan étterem és a Városi Színház működik.
A barokk katedrálist az 1667-es földrengés után építették római építészek. Három hajóját három szentély zárja le. Nyolc mellékoltárának festményeit 16-18. századi itáliai és dalmát művészek alkották, a főoltárt Tiziano Mária mennybemenetele (1552) c. képe uralja. A templom mentén fekvő Katedrális kincstárában (Riznica Katedrale) látható tárgyak eredete egyértelműen bizonyítja, hogy a város kalmárai kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki a Földközi-tenger legjelentősebb városaival. A Kincstárban bizánci, közel-keleti műtárgyak, az apuliai és velencei iskolák alkotásai láthatók az arany- és zománcozott tárgyak mellett. A 200 darabból álló ereklye gyűjteménye méltán híres. Az ereklyék egyike Szent Balázs kardja az 1. századból. Szent Keresztje állítólag Krisztus keresztfájának darabkáit őrzi. Szent István királyunk állkapcsát is itt találjuk egy ezüsttartóban. Az Ülő Máriát ábrázoló kerek festményt pedig maga Raffaello festette, és annak a remekműnek a mása, ami Firenzében látható. A kincstárnak páratlan aranyból készült kegytárgy-gyűjteménye van
A Dominikánus kolostor (Dominikanski Samostan Bijeli Fratri) építését 1315-ben kezdték el, és hamar kiderült, hogy az épületegyüttes méretei miatt a városfalakat is meg kell nagyobbítani. Az 1667-es földrengés a kolostort is elpusztította, újjá kellett építeni. Hosszú, kő mellvéddel ellátott lépcsősor vezet fel a templomhoz, melynek ajtaján Szt. domonkost ábrázoló román stílusú szobor látható, amelyet Bonino készített. Belsejében egyetlen széles hajó található, amelyben Paolo Veneziano 14. századi alkotása látható a középső boltívre függesztve. Ez egy csodálatos aranyozott képtábla, a Keresztre feszítés és az evangélisták jelképei címmel. A kolostor termei a Maso di Bartolomeo által tervezett 15. századi gótikus kerengőből nyílnak, de ezekben már a Dominikánus Múzeum (Muzej Dominikanskog Samostana) tekinthető meg. A rendkívüli gyűjteményben találunk az úgynevezett „Dubrovniki iskola” képeiből számosat, például Noccolò Ragusino 16. századi szárnyasoltár-képét vagy a szintén általa készített Mária mennybemenetele című képet. A velencei iskolához tartozó képek között kiemelkedik Tiziano Szt. Balázs, Mária Magdaléna, Tóbiás angyal és a vevő című műve. A festmények mellett értékes ereklyetartók, arany- és ezüsttárgyak is láthatók.
középen a katedrális, balra a harangtorony forrás: kattintson ide | kikötő forrás: kattintson ide | régi városrész forrás: kattintson ide | Nagy Onofrio-szökőkút a falakról forrás: kattintson ide |
Dominikánus kolostor forrás: kattintson ide | sikátor forrás: kattintson ide | este forrás: kattintson ide | templomtorony forrás: kattintson ide |
történelmi városrész forrás: kattintson ide | várfal forrás: kattintson ide | Dubrovnik híd forrás: kattintson ide | öreg falak forrás: kattintson ide |