2017. augusztus 22, kedd   Menyhért, Mirjam
Keres



Városok



innen: ide:
Gps koordináták:

panoráma, fotó: Paco CT, flickr.com

Trogir a szárazföld mellett egy kis szigeten fekszik, s a dalmát tengerpart egyik ékköveként ismert, benne számos csodás műemlékkel. Az issai görögök i.e. 380-ban telepedtek le itt, s ők alapították Tragyrion (kecskék szigete) erőddel védett városát, majd a rómaiak alatt ebből a városból lett i.sz. 78-ban Tragurium. A középkorban Trogirt a bizánci flotta védte, de 1123-ban a szaracénok megtámadták és elpusztították a várost. 70 év múlva ismét felvirágzott és ekkor egy rendkívül gazdag művészeti korszak is kezdődött, először a magyar királyok, majd 1420-tól a velenceiek uralma alatt. 1997-ben a város felkerült az UNESCO világörökségi listára. A város történelmi magjának jelentős része két kapun át közelíthető meg, s egy fallal körülvett szigeten található, amely korábban félsziget volt, de a görög telepesek átvágták a földnyelvet. Ma híd köti össze a szárazfölddel, s egy másik híd pedig a Čiovo-szigetre vezet. A városban fontos az idegenforgalom, s a legfontosabb középületek és egyházi műemlékeket mind mostanában restaurálták. A Szárazföldi kapu (Kopnena Vrata) a 16. században épült újjá. Valamikor egy halvány, rovátkolt kőből faragott, felvonóhidat alátámasztó magas kapu volt. A boltívek felett Szent Márk szárnyas oroszlánja áll a párkányzaton, s a fölötte lévő piedesztálon pedig a város egyik védőszentjének, trogiri Szent Jánosnak (Sv. Ivan Trogirski) szobra áll. A Szárazföldi kapu mások oldalán áll a barokk Garagnin Fanfogna-palota, amelyben ma a Városi Múzeum működik. Bútorzata a 18. származik. A város történelméhez szorosan fűződő régészeti gyűjtemény, könyvek, dokumentumok, rajzok és régi ruhák tekinthetők meg a kiállításon. A Stafileo-palota a 15. század végén épült, két szintje velencei gótikus stílusban készült. Öt-öt ablak tagolja, ezeket pillérek, oszlopfők és faragott boltívek kötik össze. A boltívek körül levél- és virágmotívummal díszített domborművek láthatók. utcácska, fotó: LDHNY, flickr.comEzek Juraj Dalmatinac iskolájára jellemzők, és tudható, hogy a mester sok évig dolgozott Trogirban is. A Szent Lőrinc-katedrális (sv. Lovre) helyén korábban egy templom állt, melyet a szaracénok pusztítottak el. Az új templomot 1193-ban kezdték építeni és hosszú évtizedekig húzódott építése, számos művész dolgozott rajta. A háromhajós épületben három félköríves szentély található. A főhajó magasabb, mint a két mellékhajó, ezeket nyolc oszlop tagolja. Az épület két bejárattal rendelkezik, az oldalhajó, a „grófé” nagyon egyszerű, dísztelen, és 1123-ból való. A másik az átrium alatt található, míves, csodás román stílusú kapu. Ettől jobbra áll a velencei gótikus stílusú, gyönyörű harangtorony, amelyet a 15. század elején kezdtek el építeni, és egészen a 16. század végéig nem fejezték be. Az ajtót 1240 körül a dalmát szobrász, Radovan trogiri mester faragta. Az ajtó mellett található szobrokat tartják egész Dalmáciában a legszebb román stílusú alkotásoknak. A kapu két oldalán két kőoroszlán tartja Ádám és Éva alakját. A pillérekre az év hónapjaira jellemző motívumok kerültek, a második félköríven pedig szentek képei láthatók. A bejárat fölötti nagy félköríves ablakban Jézus születésének történetét ábrázoló dombormű található, a félkörívekben pedig bibliai jelenetek. A kapu feletti tető csúcsán található gyámkövön Szt. Lőrinc szobra magasodik. Az átriumban lévő keresztelőkápolna 1460 körül keletkezett Andrija Aleši keze nyomán. Ezt Jézus megkeresztelkedését bemutató dombormű ékesíti. A templom belsejében egy 13. századból származó, nyolcszögletű kőből készült szószék áll, melyet Mauro épített és faragott. A fából készült intarziás kórusüléseket Ivan Budislavić készítette a 15. század közepén. A főoltár cibórumán az angyali üdvözlet története látható szoborcsoport formájában. Az oltárokon található festmények Palma il Giovane és Padovanino munkáját dicsérik. A bal oldali mellékhajó mellett található Orsini-kápolna, Nikola Firentinac és Andrija Aleši munkái, 1468 és 1472 között készültek. A 12 apostol szobra kagyló formájú falbemélyedésekben áll, középen pedig a város első püspökének Orsini Szent Jánosnak a szarkofágja található. A sekrestyében faragott szekrények és a kincstár található. A kincstár számos aranytárgyat, ereklyetartót és 17. századi festményeket rejt. A magas harangtorony a 14. századból származik, de a következő évszázad elején dúló háború eredményeként részben lerombolták és az eredeti épületnek csak a földszintje maradt meg. A velencei uralom idején kezdték meg a harangtorony újjáépítését, helyreállítását. Az első szint velencei gótikus stílusban került megújulásra. A második szinten minden oldalon nyílik két magas ablak, melyeken négy lóhereíves ablaknyílás található az északi és a déli falon. A nyugati és a keleti falon található ablakok felett áttört rácsozat van, amelytől az egész szint könnyeddé válik. A harmadik szint a 16. század végén épült fel, s nagy boltíves nyílások díszítik. A gótikus stílusú Čipiko palota (palačka Čipiko) Trogír főterén, a Pijacán áll. Egy felirat szerint az akkor legelőkelőbb trogiri család számára épült a csodálatos palota, amelyet 1457-ben fejeztek be. Oszlopokkal és vállkövekkel díszített reneszánsz ajtaja felett szépen megmunkált párkányzaton kagylós díszítés látható. A homlokzati boltívek között négy angyalszoborból a középső kettő a Čipiko család címerét tartja. A Városháza (Municipija) a Pijaca-tér keleti felén magasodik. A háromszintes épület eredetileg a 15. században épült, és a 19. században hozták helyre. A homlokzatán három reneszánsz ajtó nyílik, falain számos címerpajzs található. A nyilvánosság előtt is nyitva áll az épület és a szép oszlopcsarnokos udvar. Belsejét számos alkalommal újjáépítették, de különösebb látnivalóval nem gyönyörködteti meg az ide látogatót. A Loggia és az Óratorony a II. János Pál térre (Trg Ivana Pavla II) néz. A 14. században épült Loggia tetejét hat római oszlopfős oszlop tartja. Falain szám szerint két dombormű található. Az Igazság 1471-ből és az 1950-ben készült Ban Berislavić. Előbbit Nikola Firentinac, utóbbit Ivan Meštrović készítette. Az Óratorony a Loggiától balra található, kupoláját 1447-ben a Szt. Sebestyén templomról mentették meg. A homlokzaton látható Szt. Sebestyén szobrot szintén Nikola Firentinac vagy más néven Niccolo Florentino készítette. Keresztelő Szent Jánosról (Sv. Ivan Krstitelj) elnevezett kis román stílusú templom a 13. században épült és a Čipiko család panteonjának is tekinthető. A templomban ma Művészeti Galéria működik, ahol középkori illusztrált kéziratokat, dísztárgyakat, festményeket és értékes aranytárgyakat állítottak ki, amelyek több templomból kerültek ide. Nikola Firentinac Levétel a keresztről című festménye is itt található, valamint Gentile Bellini Szent Jeromost és Keresztelő Szent Jánost erőd, fotó: F@brizio_S, flickr.comábrázoló orgonaberakásai is itt láthatók. A Tengeri kaput a 16. század végén építették. Két gyönyörű oszlopát világos színá kőtömbökből faragták, ezek keresztezik a kaput, amelynek kiugró kőtömbjén Szent Márk oroszlánja áll. A közeli Halpiacot egy nyitott loggiában tartják, ahol kilenc oszlop tartja a tetőt. Ezt az épületet 1527-ben emelték és korábban vámházként működött.  Jelentős építmény még a Kamerlengo-erőd és a Szent Márk-torony. Az erőd a sziget délnyugati csücskén helyezkedik el, s annak idején ez volt a velencei kormányzó rezidenciája. Eredetileg azonban a velenceiek ellen kezdték el építeni a 13. században, de végül ők fejezték be 1430 körül. A négyoldalú épület alaprajza hatszögletű. Az erőd a tengerre néz, három tornyát és a bástyát magas falakkal kötötték össze. Ez a lenyűgöző épület egykor összeköttetésben állt a Szent Márk toronnyal (Kula svetog Marka). Az erődön belül lévő tágas nyitott téren szabadtéri színházi előadásokat rendeznek nyaranta. A Szent Márk-tornyot a velenceiek építették, miután befejezték az erődöt. Az épület tipikus példája a reneszánsz korban épített védműveknek: csonkakúp alapon álló, kör alakú torony, tetején egy sor lőréssel. A legfelső szinten ágyúkat és tüzérséget helyeztek el, hogy bármikor meg tudják védeni a szigetet a szárazföldtől elválasztó tengerszorost. Az erőd és a Szent-Márk torony közti egykori felvonulási területen ma a városi sportpályák állnak.


Szt. Lorinc-katedralis
forrás: kattintson ide

Trogir
forrás: kattintson ide

marina
forrás: kattintson ide

parti setany
forrás: kattintson ide

kikoto
forrás: kattintson ide

harangtorony
forrás: kattintson ide

szurkulet
forrás: kattintson ide

Az Adria Trogirnal
forrás: kattintson ide

Trogir a bastyarol
forrás: kattintson ide

epulet reszlet
forrás: kattintson ide

palmak
forrás: kattintson ide

oltar
forrás: kattintson ide

ora
forrás: kattintson ide

nepviselet
forrás: kattintson ide

utcai hangulat
forrás: kattintson ide

utca
forrás: kattintson ide

templom
forrás: kattintson ide

estefele
forrás: kattintson ide

utcakep
forrás: kattintson ide
Legfrissebb apróhirdetések:
Nincs adat!