2017. augusztus 22, kedd   Menyhért, Mirjam
Keres



Városok



innen: ide:
Gps koordináták:

Sisak városa ott áll, ahol a Kupa és az Odra folyók a Szávával találkoznak. A település mindig is fontos szerepet játszott a horvát történelem során. Neve fennállásának évei alatt számtalanszor változott. Eredetileg Segesticának hívták, a kelták alatt Sisca lett, a Római Birodalomban pedig Colonia Flavia Siscia néven ismerték. Róma súlyos csatát követően tudta csak bevenni a várost, a harcban maga Augustus császár is részt vett és meg is sebesült. A Balkán meghódítása utána  császár ezt a várost tette meg Pannonia Savia provincia fővárosává, ezáltal fontos kereskedelmi központtá lett. 441-ben Attila lerombolta, majd a 6. században az avarok és a szlávok pusztították tovább. A 8. században innen indult Horvátország meghódítása, Ljudevit herceg vezetésével. A 10. században a magyarok rombolták le a várost, ekkor a püspök is elköltözött innen, Zágrábba áttéve székelyét, de erődítményt építtetett ide. 1593-ban az Erdődy Tamás vezette keresztény hadak súlyos csapást mértek a törökökre, így meg tudták állítani előrenyomulásukat, melynek köszönhetően Zágráb és Horvátország nyugati része nem lett török hódoltsági terület. A város ismét felvirágzott és hosszú időn keresztül jómódban élt, amikor a közlekedésre vámot vetettek ki. Ma is áll néhány barokk épület itt, például a régi és az új városháza is, amelyek erről a gazdagságról tesznek tanúbizonyságot. Ma park veszi körül a Kupa-folyó mentén, a várostól délre fekvő vízivárat. Az erődöt a 13. században építették, majd a török előrenyomulás idején megerősítették. Alaprajza háromszögletű, három nagy, kerek téglatoronnyal, melyeket lőréses, magas falak kötnek össze. A tornyokat 1544-1555 között építették.


Hid a Kupa felett
forrás: kattintson ide

Sisak
forrás: kattintson ide
Legfrissebb apróhirdetések:
Nincs adat!