2017. október 19, csütörtök   Nándor
Keres



Városok



innen: ide:
Gps koordináták:

Drniš városát először a 15. század vége felé említik írásos emlékek, mint annak az erődnek a helyét, ahol megállították a török előrenyomulást – ott, ahol a Čikola-folyó völgyet vájt ki és Šibenik felé folyik tovább. 1526-ban a törökök elfoglalták az erődöt, ezt követően újra és újra megnagyobbították, ez lett az egyik előretolt harci állásuk. Az erőd körül kis falu alakult ki dzsámival és fürdővel, amely a Velence és az Oszmán Birodalom közötti háborúskodás alatt 1640 és 1650 között majdnem teljesen elpusztult a velenceieknek köszönhetően. Ezt követően aztán újjáépítették, s a dzsámiból Szt. Antal-templom lett. A minaretből alakították ki a Szt. Rókus-templom harangtornyát. A vidékre szerbek költöztek, és Krajina tartomány része lett. A Drinšből Šibenikbe menő út mentén jól látható a romos erődítmény magas falai és  egy torony. Drinš közelében, attól mintegy 9 km-re található Otavice, Ivan Meštrović szüleinek szülőfaluja. A nagyszerű művész egy mauzóleumot emeltetett itt saját maga és családja részére. Az építmény egyszerű: egy kőkocka, amelyet lapos kupola koronáz meg.


Drnis
Legfrissebb apróhirdetések:
Nincs adat!