2017. augusztus 22, kedd   Menyhért, Mirjam
Keres



Szigetek



innen: ide:
Gps koordináták:

Hvar sziget kellemes klímája, remek strandjai, illatos levendulamezői, számos műkincse sok turistát csalogat. Középső hegygerince mészkődombokból áll. Története az i.e. 4. században kezdődött, amikor Iasszából (a mai Vis) érkező szürakúzaiak megalapították Pharoszt (a mai Stari Grad helyén) és Dimost (ez a mai Hvar). A rómaiak, a bizánciak, a horvát uralkodók és az 1278 és 1797 között uralkodó velenceiek mind itt hagyták a szigeten nyomukat. 1420 után erődök emelkedtek a szigeten, a főváros pedig Pharoszból Hvarba költözött. 1886-ban az Osztrák-Magyar Monarchia uralma idején a „Hvari Higiéniai Társaság” elkezdte a várost gyógyüdülőhelyként hirdetni. Hvar városa az egész dalmát partvidék egyik leglátogatottabb városa, amelyet fala között őrzött műkincseinek köszönheti. A velencei uralom alatt határoztak úgy a nemesek és a kormányzók, hogy biztonságossá teszik a keletre tartó vagy onnan érkező hajók számára a kikötőt, s ezért ide helyezték át a püspöki székhelyet majd kolostorokat építettek. Hvarban alapították egész Európa legrégebbi színházát. A város legjelentősebb épületei a főteret három oldalról fogják közre. A negyedik oldal a tengerre néz. A reneszánsz Szt. István-katedrális (Katedrala Sv. Stjepana) háromszögű oromfala lóhere alakú, homlokzatának egyik oldalán található a harangtorony, amelyet a 17. században emeltek, ám kórusa a 16. században készült. Kivétel nélkül a 15. században épült az óratorony, a városi loggia és lejjebb a Hektorović-palota, amely a gyönyörű függőleges velencei gótikus ablakbordáival osztott ablakairól könnyen felismerhető. A tér déli részén áll a 16. század végén épült fegyvertár. 1612-ben az első emeletre színházat építettek, a Balkánon ez volt az első nyilvános színház. Társadalmi helyzettől függetlenül minden népréteg eljöhetett ide előadást látogatni Az óváros falain kívül áll az 1461-ben elkészült ferences kolostor és az Irgalmas Miasszonyunk-templom. Tekintélyes mennyiségű műkincs (domborművek, festmények) található itt. A 16. századi Španjola-erődből és az 1811-ben befejezett Napóleon-erődből csodálatos kilátás nyílik a környékre. Stari Grad volt eredetileg az ókori Pharos (az ókori maradványok a Ciklopska ulicában láthatók). A Pod Dolom körül egy mozaikpadlós római villa romjai találhatók. Stari Grad egy hosszú öböl végén fekszik, s a város legfőbb nevezetességeit szintén a főtér körül találjuk, amelyek közül kiemelkedik a 17. századi Szt. István templom és a szintén 17. századi barokk Bianchini-palota, ahol Tengerészeti Gyűjtemény látható. A várost azonban a Kaštel Tvrdalj uralja, amely Petar Hektorović erősített rezidenciája volt. Ehhez tengervizes halastó is tartozik. Az erődben ma Néprajzi Gyűjtemény található. Hektorović humanista költő volt, és az erődöt 1520 körül építette. Az 1482-ben alapított dominikánus kolostort pár évvel később újjá kellett építeni, mivel a törökök lerombolták. Gazdag a könyvtára és a festménygyűjteménye van. A városban működik a Nemzetközi Festészeti és Szobrászati Iskola. A Vrboskába vezető utat nyár elején kiterjedt illatos levendulamezők szegélyezik. A faluban áll a 16. századi Szt. Mária erődtemplom, amelyet 1575-ben megerősítettek, hogy ostrom esetén védelmet nyújtson a falu lakosságának. Barokk Szt. Lőrinc templomának főoltárát Paolo Veronese egyik táblaképe díszíti 1570-ből. Sućuraj egy védett öböl partján fekszik, s a velenceiek 1630 körül erődöt emeltek itt, hogy a törökök szárazföldi támadása ellen védelmet nyújtson.
 


 


Hvar panoráma
forrás: kattintson ide

Hvar
forrás: kattintson ide

Naplemente
forrás: kattintson ide

Kristály tiszta víz
forrás: kattintson ide

Érik a narancs Hvaron
forrás: kattintson ide

Sétány
forrás: kattintson ide

A város felülről
forrás: kattintson ide

Strand
forrás: kattintson ide
Legfrissebb apróhirdetések:
Nincs adat!